Egyetlen szőlőtőke a kis tanyán – Szabó Berni a borászathoz vezető útról

Berni kisugárzása fogott meg, és az ahogy vágyat ébreszt bennem a bor iránt. Keveredik benne egy szokatlanul régies, népies valami egészen újjal, a csendes és a visszafogott a harsánnyal, miközben mindez kiadja azt a harmóniát, amit mindenki szeretne érezni.

Hogyan kerültél kapcsolatba a szőlővel, a borral? 

Érdekes találkozása a véletleneknek, hogy most itt és erről beszélgetünk. Sokáig csücsültem egy borvidék kellős közepén, miközben sejtelmem sem volt róla, hogy egy valóságos kincsesbánya rejtőzik körülöttem. Mert a szőlő és a bor az. Ahogy a bor mögött megbúvó ember, a borász is. A megannyi érdekes élettörténet, ahogy beleivódik és a mindennapok részévé válik a szőlővel és borral való foglalkozás, ahogy apáról fiúra öröklődik a tudás. A borok révén pedig mi is kicsit a csoda részei lehetünk, már akkor is, ha a városból a tanyavilág felé vesszük az irányt. A szurdikok, a katonás rendben sorakozó szőlőültetvények, az egymást érő takaros kis tanyák és présházak, mind-mind arra várnak, hogy meséljenek. Meséljenek letűnt nyarakról és szüretekről, a tanya előtt álló diófa árnyékában eltöltött beszélgetős délutánokról, a poharakba kerülő folyékony aranyról és rubinról, fűszeres és bársonyos borokról. Aztán ahogy az ember közelebb kerül ehhez a világhoz, egyre inkább szeretné tudni és érteni. Tudni és megérteni, amit a bor mesél, amit magában rejt. A titkokat. Az összes titkot.

Az embernek van néhány féltve őrzött emléke gyerekkorából. Egy apró, fejlődő ember örökségei ezek, érzések és emlékek. Mélyen megbújva, elfeledve, ahogy a fiók mélyére rejted el az első szerelmeslevelet, a csokipapírt a randevúról, vagy a könyv lapjai közé a szárított virágot, amikről aztán megfeledkezel, majd évek múlva váratlanul felbukkannak. Ugyanígy tolakodik elő most a szőlőhöz fűződő első emlékfoszlányom valahonnan az elmém mélyéről.

Nagyapámnak volt egy tanyája szőlővel. Egészen kicsi koromtól kijártam vele, segítettem neki. Gyakorlatban ez inkább azt jelentette, hogy folyton láb alatt voltam, szaladgáltam a tőkék közt, teletömtem magam az érett, zamatos szőlővel, pipacsot és kamillát szedtem a tanya mellett elterülő réten, fára másztam a kis erdőben, őzek és nyulak lábnyomait követve tettem felfedező utakat. A szabadság volt maga.

Volt egy saját szőlőtőkém. Én ültettem, és féltő, gyermeki gondoskodással figyeltem, ahogy évről-évre növekszik. Az én szőlőm volt, fő helyen, közvetlenül a tanya mellett, a legelső sorban. Megengedtem, hogy papa elvégezzen minden szükséges dolgot, amire a szőlőmnek szüksége volt, de szigorúan az enyém volt, és csak én szedhettem le róla a termést. Aztán papámék elmentek, és velük együtt a múlt homályába veszett a szőlő a tanyával. Másé lett. Nem kérdeztek, nem is tudtam róla, gyerek voltam még. Mostanában gyakran gondolok rá, visszavágyom ebbe a felhőtlen, mezítlábas boldogságba, amit a szőlő jelentett a kis tanyával.

Aztán az élet úgy hozta, hogy később, felnőtt fejjel újra közelebbi kapcsolatba kerülhettem a szőlővel és a borral. Az írás jó ideje szerves részét képezte a mindennapjaimnak, adott volt a borvidék, ahol élek, a szomszédságban pedig még több is. Végül a jószerencsém a Pécsi Borozóhoz vezérelt. Az elmúlt időszakban rengeteget tanultam szőlőről, borról, emberekről, borászokról és írásról. De minél többet foglalkozik az ember valamivel, annál inkább rájön, hogy milyen keveset is tud.

A borvidék, a pincészet vagy maga a borász az, akit kedvencednek nevezel, amikor egy borról beszélsz?

Nagyban tudja befolyásolni mind a borvidék, mind a borász ezt a dolgot. Természetesen nem titok, hogy lokálpatriótaként első számú kedvencem a Szekszárdi Borvidék. Az pedig emberi gyarlóság, hogy ha ismersz és kedvelsz egy borászt, akkor a kedvenceid közé sorolod a borait (már amennyiben tényleg jók). Bár ez fordítva is igaz, azért kötsz ismeretséget egy adott borásszal, mert valahol, valamikor kóstoltad a borait és tetszettek. A legtisztább képet vakkóstolással tudod alkotni a borról. Na, ott aztán nem befolyásol a pincészet vagy a borász személye. Sokan esnek ugyanis abba a hibába, hogy egy bort csak azért könyvelnek el jóként, mert egy neves pincétől jött ki és viszonylag drágább árkategóriába tartozik, az olcsóbb, kisebb pincészet tételei pedig ilyen szempontból hátrányba kerülnek.

Kutatásokkal már bizonyították, hogy a drágább bort finomabbnak érezzük. A borászok kihasználják ezt az agyi játékot?

Szerintem mindenből szebbnek, jobbnak érezzük a drágábbat, ez olyan alapvető tévedés, ami az emberek luxus iránti igényéből fakad. Nyilván vannak túlárazott borok is a piacon, ahol az ár-érték arány nem minden esetben tükrözi a valóságot. Ez adódhat abból, hogy egy nevesebb borászatról, egy kiépített brandről van szó. Esetükben a fogyasztók is könnyebben elfogadják, ha egy drágább tétellel van dolguk. Kisebb pincészetek ezt nem engedhetik meg maguknak. De a lényeg, hogy 3000 forint környékén már bátran választhatunk bort, mert szép és korrekt tételeket kapunk. A prémium kategória természetesen más téma.

Gondolom, a szaktudás alapja a gyakorlat, a borkóstolás. Te mennyit kóstoltál már és mennyi kell ahhoz, hogy kellő önbizalommal értékelj egy bort?

Ez teljes mértékben így van. Nyilván minél többet kóstolsz, minél többet tanulsz, annál otthonosabban tudsz mozogni a borok világában. Vagy épp annál bizonytalanabbul, hiszen rájössz, hogy mennyi mindent nem tudsz. Én inkább az utóbbi típusba tartozom. Nem tudnám számosítani a kóstolt borokat, hiszen évek óta csinálom. Az elején még szorgosan vezetgettem egy Excel-táblázatban a saját kis „winekeeperemet”, de miután belefutottam olyan kóstolókba, ahol 30-40 tétel is szerepelt, egy idő után kezelhetetlenné vált, ha nem készítettem mindenről jegyzetet.

Nem tudom megmondani, hány bor kóstolása kell ahhoz, hogy magabiztosan mondj véleményt. Ez szerintem személyiségfüggő is. Aki magabiztos és határozott fellépésű, könnyebben beszél ilyen témában is – még ha nem is mindig fedi az értékelése a valóságot -, én visszahúzódó, befelé forduló típus vagyok, nekem több időbe telik az ilyesmi. De amúgy van egy alaptudás, amit ha megtanulsz az egyes fajtákról, könnyebben boldogulsz a későbbiekben, azt már csak gyakorlással kell fejleszteni.

Passzolnak a címkék és a palackok a tartalomhoz?

Ma már egyre ritkábban lehet belefutni ronda címkékbe, bár azért még előfordul, pedig ez nagyon fontos, hiszen egy jól eltalált marketingfogással vagy egy igazán ütős címkével, egy fiatalos életszemlélettel le lehet venni az embereket a lábukról. Mindenki szívesebben nyúl a polcon egy olyan borért, aminek a címkéje valamiért megragadja, elgondolkodtatja vagy kitűnik a többi közül. Ebben mind a címkéivel, mind a bor elnevezéseivel egyaránt Miklós Csabi jár az élen.

Ha össze kellene válogatnod nekem egy borkollekciót, ami igazán örömet ad, az élet élvezetét sugallja, miket tennél bele?

Hú, ez nagyon jó kérdés, ezen picit gondolkodnom kellene. Annyi biztos, hogy javarészt vörös tételekből állna, és syrah mindenképp lenne közte, mivel a kedvencem.

Lehet Magyarországról luxusmárkát építeni a nemzetközi piacra, miközben ebből a szempontból a termőhely mérvadó, francia és olasz borokkal kell versenyezni?

A magyar boroknak igenis van helyük a világpiacon. Pár dolgot említek: az egyik a kékfrankos, Ausztria után valószínűleg nekünk van a legnagyobb esélyünk arra, hogy jelen legyünk vele, hiszen Magyarország adottságai egyedülállóak a fajta szempontjából, a legelterjedtebb kékszőlő fajta hazánkban, és megvan az a jó tulajdonsága, hogy minden borvidéken más és más karakterű bort ad. Aztán ott a bikavér, ami szintén kuriózum. Egy külföldinek sokkal érdekesebb egy olyan bor, ami egyedi és különleges, ezt az egész világon csak Eger és Szekszárd készíti. Fehérek közül a furmint és a hárslevelű mérvadó, amit a Tokaji borvidéken már rég felismertek, hiszen sorra kerülnek ki a dűlő- és birtokszelektált borok. Ez a két fajta sokkal inkább képviselhetné ezt a borvidéket, mint az aszú, és jelenthetné Tokaj jövőjét magyar és világviszonylatban egyaránt. Sebestyén Csillának köszönhetően ma már például Skóciában nem igazán van olyan Michelin-csillagos étterem, amelyik ne listázna magyar bort, hiszen Csilla magyar családi pincészetek borait népszerűsíti külföldön igen nagy sikerrel. Többek közt ezerjó, furmint, kékfrankos, kadarka, bikavér és egy kései szüretelésű tétel szerepel a repertoárjában.