Szenvedélyes új hangszerész nemzedék
Pálok Tibor, hangszerész eredetileg repülőgép-szerelést tanult. Vonzódik az autókhoz, motorokhoz, már gyerekkorában magába szívta a benzingőzt édesapja műhelyében, ahol régi járműveket restauráltak. Egy nyolcvanas évekbeli Vespával közlekedik, amit maga újított fel, bütykölget folyamatosan, sőt a garázsában is áll még jó néhány javításra váró régi jármű.
“A RÉGI DOLGOK CSODÁLATA MINDIG IS AZ ÉLETEM RÉSZE VOLT…”
“Elég kacifántos módon kerültem a hangszerész szakma közelébe. Egy szép napon azzal kerestek meg, hogy egy Kanadában élő magyar ismerős Magyarországon szeretne hangszerkészítést tanulni, mert megörökölte az apja műhelyét, annak szerszámaival, faanyagaival és mindenével együtt.
Nagy kedvvel és tettre készen próbáltam egy olyan mestert találni, aki elvállalná egy negyvenes éveiben járó ember tanítását. Ebben nem sok sikerem volt, viszont én egyre jobban elkezdtem vonzódni ehhez a szakmához. A hangszerépítéshez, a régi fák illatához, az új fák nyersességéhez, a hangcsináláshoz. Szép lassan rájöttem, hogy lenne kedvem ezzel foglalkozni.
Az elején féltem tőle, hogy kik lesznek a megrendelőim, miért is fogja bárki rám bízni az értékes hangszerét. Akkoriban zenélgettem ugyan, de komolyabban hegedülni is csak akkor kezdtem. Tudtam, hogy még több koncertre kell járnom, ismerkednem, barátkoznom kell zenészekkel, akik idővel megismernek és elfogadnak. Persze, nem egyik napról a másikra, de így történt. Ez idő alatt felvettek hangszerésznek, így a szakirányú végzettséget is megszereztem.”
“Javítás mellett szoktam készíteni nulláról is hangszereket. Főleg vonósokat (hegedűt és csellót), de készítettem már tamburát és furulyát is. Bár a népi hangszerek inkább csak baráti felkérésre történt próbálkozások voltak.
Egy hangszer elkészítése több hónapot is igényel, mert a beleadott munka mellett a ragasztások, az alapozások és a lakkrétegek száradása is hosszabb idő. Minden hangszerválasztás szubjektív dolog, hiszen a hang szépségét is nehéz szavakba ölteni. A kézzel készült hangszereknél a készítő sokkal nagyobb gondossággal tud az anyaghoz nyúlni, sokkal több egyéni látásmódból adódó részlet kerül bele. A hegedű méretezése is sokkal pontosabb. Minden fának más-más a rezgése, ami az anyagvastagságot befolyásolja. Erre odafigyelve lehet csak jó hangú hangszert készíteni. Az alapanyag kiválasztásakor például fontos a szálsűrűség, annak egyenletes eloszlása.
Természetesen a javítások általában a használatból eredő kopásokból, az anyag öregedéséből adódnak. De vannak balesetek is. Pár évvel ezelőtt volt nálam egy tánc hevében színpadon sérült brácsa, aminek a tetejébe véletlenül beleütött a botjával egy táncos. Mint egy puzzle-t, úgy kellett a tetőt összeraknom, mert szerencsére szinte minden darabja megmaradt. A belső megerősítés után a mai napig használják és utaznak vele koncertről koncertre minden baj nélkül.
Az utóbbi időben volt egy pár olyan hangszer is nálam, aminek a tető és hát lemezvastagságát kellett átméreteznem, hogy könnyebben rezegjen, és ezáltal szebb hangja legyen. Sokszor jönnek hozzám úgynevezett hangbeállításra is, ami a láb, a lélek átállításával történik, ezzel a hangszer hangszínén, a hangok kiegyenlítettségén lehet változtatni.”
“A szakma legrangosabb elismerését Draskóczy Gábor kollégám szerezte meg nemrégiben. Ő egy rendkívül pozitív és józan valaki, ezért is örülök, hogy régóta ismerhetem, együtt végeztünk a hangszerészképzőben. Nagyon várom, hogy beszélhessek vele egy-egy szakmai fórumon, mert kíváncsi vagyok a tapasztalataira. Persze ez is egy olyan szakma, amiben csak gyakorolva, a részletekben elmerülve lehet fejlődni – ahogyan ezt Gábor is kifejtette az interjújában -, úgyhogy ezek a találkozók inkább a szakmai eszmecserékből kiinduló baráti beszélgetések szoktak lenni.”
Olvasd el ezt is: