Gyönyörű parasztházat tervezett a fiatal magyar színésznő – Egész Erdélyt felkutatták a mesterekért

Mikor elkezdtünk beszélgetni a különleges házukról, még nem tudtam, hogy színésznő a helyi magyar társulatnál, a Tomcsa Sándor Színházban Székelyudvarhelyen. Varga Márta 31 éves, szenvedélye a lakberendezés, a belsőépítészet, a hagyományos és modern elemek kombinálása.

Hogyan találtátok meg ezt a házat?

Mi magunk építettük. Ezért is érdekes, mert valóban úgy néz ki, mint egy régi, de igényesen felújított parasztház. Először maga a telek tetszett meg, mert óriási gyümölcsös kertje van, ráadásul ott folyik el a város folyója, a Küküllő, a szomszédunk pedig nem más, mint egy kis patak, a Bosnyák. Tökéletes helyszín volt ahhoz, hogy egy olyan parasztház szülessen rajta, ami kielégíti egy többgyerekes család igényeit, amiben a modern világ kütyüjeit sem hiányoljuk, miközben egy zsalugáteres, tornácos, parasztfödémes házban élünk. 2013-ban költöztünk ide, a ház maga 2 évig készült.

Miért volt fontos, hogy parasztház épüljön? Jellemző a környezetre, hogy őrzi a hagyományokat?

Egy mély elkeseredésből született az ötlet. Sajnálatos módon egyre kevésbé jellemző Erdély-szerte az egységes, letisztult, ízléses építkezési stílus. Borzalmas színek, formák; rusztikus a mediterránnal keverve, klasszikus a modern high tech-kel ötvözve, szóval teljes a káosz. Gyakran eszembe jut, hogy törvényben kellene szabályozni, ki milyen házat építsen, úgy legalább egységes lenne a falukép. Ezt látva döntöttük el, hogy parasztházat építünk, olyat ami autentikus, illeszkedik a mai ember igényeihez és vizuális élményt is nyújt. Azt vallom, hogy az ízlés tanulható; ha felmutatunk egy jó példát, az inspiráló lehet mások számára is. (Hál’ istennek, ez így is történik, azóta több fiatal házaspár keresett meg minket, hogy segítsünk nekik „ilyen” házat építeni. ) Emellett régóta érdekel a belsőépítészet, a lakberendezés, a formatervezés. A párom is, és az én szüleim is faluról származnak, gyerekkorunkat rusztikus környezetben töltöttük, így az irány adott volt.

Belsőépítészet és lakberendezés terén mennyire lehet szabadon szárnyalni Erdélyben? Az egyedi, kézműves tárgyak és a tömegtermékek arányára gondolok, illetve a mesteremberekre, akik megvalósítják, amit megálmodsz.

Nem vettük igénybe lakberendező szakember szolgáltatásait, a saját elképzeléseimet valósítottuk meg. Régóta gyűjtöm a különböző lakberendezési magazinokat, mint például az Ideal Home vagy a Living, de vannak magyar kedvenceim is, a Lakáskultúra vagy a SzépLAK. Ezek voltak a legfőbb inspirációs forrásaim, de sokat merítettem az utazásainkból, illetve a képmegosztó oldalakról (Instagram, Pinterest, Flickr) is. A Houzz appra viszonylag későn találtam rá, bántam is nagyon, de mivel mindig szeretek újítani, jól jön majd.

A megfelelő szakembereket nem volt könnyű megtalálni. Egész Erdélyt felkutattuk, amikor asztalost, kovácsot, üvegezőt vagy éppen kályhakészítőt kerestünk, cseréltünk is jó párat. A lakásban minden egyedi készítésű, semmit nem vettünk üzletben, csak néhány kiegészítőt, dekorációt. A tömegtermékeket kizártam, bár mostanában néha én is elcsábulok egy-egy Ikea termék láttán. Minden apróság fontos volt számomra: a kézzel készített porcelán villanykapcsolók, a kerámia kályhacsempe, a majd’ kétszáz éves cserép a ház tetején, amit a Csíki Székely Múzeumtól szereztünk be… A részlet fontos.

Rendkívül időigényes, hosszadalmas munka volt, de úgy vagyok vele, hogy ha már ennyi energiát belefektettem, igenis sikerüljön valami egyedülállót felmutatni. A ház három év alatt otthonná alakult, belaktuk minden sarkát, nekünk itt a legjobb.

NÉZD MEG ITT A TELJES FOTÓALBUMOT A HÁZRÓL!

Mesélj a munkádról, mekkora a társulat és milyen a repertoár?

Viszonylag fiatal színház, ’98- ban jött létre hivatásos színészekkel, akik Kolozsváron, illetve Marosvásárhelyen végezték el a Művészeti Egyetemet. A jelenlegi összetétel: 8 lány és 8 fiú színész, plusz a kisegítő személyek. Én 8 éve vagyok a társulat tagja. A repertoár elég változatos, többféle igénynek kell megfelelnie. A színház fenntartója a helyi önkormányzat, ezért bizonyos előadások minden évben jelen vannak, mint például a gyerekelőadás vagy a zenés-táncos szilveszteri produkció. Ezek után jönnek azok az előadások, amik közelebb állnak a szívemhez, amikkel részt tudunk venni egy-egy rangosabb fesztiválon, vendég előadásként el tudjuk vinni külföldre, amivel képviselni tudjuk a színházat. Ilyen például a legutóbbi bemutatónk, Bernard-Marie Koltès – Roberto Zucco című drámája, amit jövőre Budapestre viszünk a Nemzeti Színházba.

Most ez az aktuális kedvenc, mert erős fizikai ingerek érnek az előadás alatt (egy anyát játszom, akinek a nyílt színen fejbe lövik a fiát), amikre egyből reagál az ember, egyből jön az érzet, az elkeseredettség, a bánat, a düh, a bosszú. A pillanat ereje működik, nem a rákészülésé. Ezeket szeretem, ezekben mozgok szabadon.

Milyen különbségek vannak a magyarországi és az erdélyi magyar színjátszás között? Amikor elvisztek egy darabot Pestre, milyen hatások érnek?

Az első dolog ami eszembe jut, hogy Magyarországon inkább jellemző az intim, heves lélektani realizmus, míg itthon (elsősorban a román színház hatására) több hangsúlyt kapnak a látványos külsőségek, a zene és a fény effektek. Azt tapasztaltam, amikor legutóbb román rendezővel dolgoztunk (Mihai Măniuțiu, a Kolozsvári Román Társulat vezetője), hogy módszere a színészek helyett inkább a koncepciót és a hatást szolgálja. Hatásközpontú. Magyarországon nagyobb a színészközpontúság, több hangsúlyt fektetnek a szövegre. Ezeket a különbségeket figyelembe véve, mindig rácsodálkozunk egymás előadásaira, a fogadtatás hol hideg, hol meleg, de mindig tanulságos.

Vannak olyan darabok, amik az aktuális társadalmi vagy politikai helyzetre reagálnak? Mondjuk olyanok, amik működnek Erdélyben, de máshol nem biztos.

Néhány éve megrendezzük a DráMA nevezetű fesztivált, ami egyedi a fesztiválok között, mivel az a célja, hogy kortárs, fiatal szerzők műveit mutassa be. Új darabok után kutatunk, amelyek alkalmasak az aktuális társadalmi, illetve politikai helyzeteket feltárni. Számos értékes mű születik ma is, amik tudatosan lázadnak a konvencionális ellen. Ezekből a társadalomkritikus kortárs anyagokból válogat a színházunk az utóbbi évadokban. Ilyen például Garaczi László és Toepler Zoltán – Brahms és a macskák drámája, vagy Szálinger Balázs – Köztársaság című műve.

Azok a problémák, kérdések, amik minket foglalkoztatnak, bárhol érvényesek, esetleg dialektusbeli különbségek adódhatnak a szöveg szintjén, ami hamar orvosolható. A mai rendezők szeretnek politizálni a színházban, legalábbis burkoltan, áthallásokkal, ami a közönséget gyakran érzékenyen érinti. Ellentétes, sokrétű világban élünk, ezt kell valahogy felmutatni, csak így tudunk új közönségréteget becsalogatni. Gondolok itt a fiatal, informált, kíváncsi színházba járókra, olyanokra, akik nem félnek szembenézni az új stilisztikai megoldásokkal és kifejezésmódokkal.

Az 5 éves Máté és az 1 éves Anna mellett hogyan tudsz dolgozni?

Igen, egyik pici, másik kicsi. Nehéz megoldani a felügyeletet, sokat dolgozom, főleg egy bemutató előtt, akár hétvégén is. Szerencsém van ilyenkor a dadussal, aki már a nagyobbik fiam pici korától velünk van. Másképp nem is menne. Ha sok minden összejön, delegálom a feladatokat, nem szégyellek segítséget kérni, ha pedig velük vagyok, búcsút intek minden időrabló tevékenységnek és csak játszunk. Most vakáció van, nekem is, nekik is, ilyenkor utazunk, együtt vagyunk, bepótolunk.